Tiltott programokra vonatkozó irányelvek
Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenki szeretne javítani játékán, hogy több nyereményt gyűjthessenek be asztalainknál. Számos olyan technika létezik, mely hozzásegíti a játékost e célhoz, és szeretnénk leszögezni, melyek azok a javításra irányuló módok, melyeket mi is elfogadhatónak tartunk.
Először is, minden játékosnak tudomásul kell vennie, hogy a képzés és tapasztalat a legbiztosabb módjai a sikeres játéknak. Ezeket javasuljuk mi is, illetve ajánlunk érdemes szakkönyveket is a fejlődésben komolyan érdekelt játékosoknak.
Emellett azt is tudjuk, hogy számos, kereskedelemben beszerezhető szoftvereszköz ígéri, hogy használatával javítható a játék. Számos játékosunkkal, köztük professzionális játékosokkal, illetve a póker iparág szakértőivel történő konzultációt követően, úgy döntöttünk, hogy éles határvonalat húzunk e programok két típusa között: 1) azok a szoftvereszközök, melyek tisztességes előnyhöz juttatják a játékost, megengedettek; és 2) azok a szoftvereszközök, melyek tisztességtelen előnyhöz juttatják a játékost, tiltottak.
Továbbá figyelmeztetjük és ígérjük játékosainknak, hogy szigorú irányelveket foganatosítunk a tiltott programok használata esetén. Míg az ún. „póker bot” használata, az összejátszás és a csalás egyéb módjai semmilyen formában nem elfogadhatóak, előfordulhat, hogy a tiltott szoftver használatát beszüntető játékos folytathatja a játékot.
Tiltott programok használata vagy csalás esetén fenntartjuk magunknak a jogot, hogy zároljuk a fiókját, lefoglaljuk a pénzalapját és megtiltsuk az adott játékosnak a WEBHELYEN történő pókerezést.
Célunk, hogy játékaink tisztességesek maradjanak, és e cél érdekében megtesszük a szükséges lépéseket.
Néhány szó a „póker bot” programokról
Úgy gondoljuk, hogy azok a játékosok, akik automatizált „póker bot” programot használnak döntéseikhez és a játékban tett lépéseikhez, csalást követnek el. Minden játékos technológiailag egyforma esélyekkel kell induljon játékszobáinkban, továbbá kényelmes és biztonságos játékot szeretnénk mindenkinek biztosítani. Pontosan ezért tiltjuk az ilyen jellegű programok használatát.
Tehát ez azt jelenti, hogy a játékos nem futtathatja vagy nem hagyhatja futni az ilyen jellegű programokat a számítógépén, amikor bejelentkezett a fiókjába. Ez a tiltás minden játékra vonatkozik, beleértve a versenyeket és körjátékokat is, bármely pénznemben is bonyolódjanak, beleértve a valódi pénzt és a játékpénzt is.
A webhelyünkön kizárólag emberi lények játszhatnak. Mesterséges intelligenciával rendelkező programok, eljárások, alkalmazások és bármely egyéb szoftver vagy hardver - beleértve a gyakran „póker bot”, illetve „auto folder” elnevezéssel illetett programokat -, nem hozhatnak játékkal kapcsolatos döntéseket és nem játszhatnak oldalunkon, sem önállóan, sem emberi irányítás alatt.
Mit jelent a tisztességes előny?

Elfogadható programok
Az elfogadható programok körébe tartoznak, de nem kizárólagosan:
- GameTime+
- Holdem Inspector
- PokerAce Heads Up
- PokerOfficex
- PokerTracker
- PokerWeapon
- Texas Calculatem
Tiltott programok
A tiltott programok körébe tartoznak, de nem kizárólagosan:
- PokerEdge
- PokerProphecy
- PokiBot
- StarSpy
- WinHoldem
További tudnivalók
Ha olyan program használatát fontolgatja, mely a felsorolásban nem szerepel, kérjük, írja meg e-mailben támogatási csoportunknak a program nevét és annak a webhelynek az URL-címét, ahol a program megtalálható. Miután megtekintettük a programot, eldöntjük, hogy engedélyezzük-e használatát, vagy sem.